2013. január 31.

Bizalom utózöngék, 1.rész: Éneklő folyó (Halász Margit regényéből)

A Bizalom esten készült fotókat hamarosan közkinccsé tesszük. Inspiráló esemény volt, közönségünk kérésére előadóink felolvasott szövegei következnek. 
Az első Halász Margit tollából származik.



Halász Margit:

ÉNEKLŐ FOLYÓ
(regényrészlet)


      Jó pár héttel később a halak is torkukszakadtából visítottak, de a Tisza, ez a mindent magába fojtó, büszke, akaratos asszony, amíg csak bírta, tussolta az ügyet. Miért hozná ő éppen az emberek tudomására, hogy az a keserűmandula-szagú, rendkívül mérgező színtelen folyadék, amivel megfertőzte az ember, súlyosan megbetegítette. Kinek is panaszkodhatna? Hisz egyik ember olyan, mint a másik, neki már nincsenek illúziói, őt már annyiszor csapták be, mérgezték és csalták meg, hogy nem is tudja, mit gondoljon az emberről. Szóval Tisza asszony ágynak esett. De úgy, mint még soha. Lázas lett, kiütéses, s hajnalonként fájdalmában éles, visító csobbanásokkal panaszkodott a fellegekben járó napnak. A nap azt mondta, legyen türelmes, ne hibáztassa az embert, az ember már csak ilyen, különösen édes neki olyan dolgot cselekedni, melynek következményéről halvány lila gőze sincs. Ez tény és kész. Már a Kertből is ezért zavarták ki. Az egyetlen dolog, amit tehetett szegény folyó, hogy örvényei és áramlatai segítségével riasztotta a pundrákat, dévérkeszegeket, laposkeszegeket, szilvaorrú keszegeket, pirosszárnyú keszegeket, jászokat, nyurgapontyokat, kecsegéket, harcsákat, süllőket, durbincsokat, angolnákat, balinokat, domolykókat, márnákat, menyhalakat, galócákat, compókat meg a többit, hogy meneküljenek, meneküljenek a vészkijáraton, azaz a mellékfolyókon felfelé. A menekülés megszervezését az öreg álmatlan harcsára bízta, akinek a fején kis horpadás jelezte a mobiltelefonos affért. A katasztrófavédelem főnöke nem tudott két hét alatt annyit tenni a mentés érdekében, mint az öreg harcsa egyetlen óra leforgása alatt. A torlódás elkerülése végett elrendelte, hogy domolykó maradjon domolykó mellett, márna csatlakozzon a márnához, süllő a süllőhöz et cetera, a hozzájuk legközelebbi mellékfolyó torkolatáig ússzanak, várják be egymást, és ha mindenki megvan, csak akkor induljanak. Tisztára, mint az emberek, panaszkodta a Tiszának az öreg harcsa, mennek a saját hülye fejük után. Hiába rágta a fülükbe az öreg, mit tegyenek, hova, merre, meddig menjenek, hiába állított fel számukra szabályokat, képtelenek voltak betartani. Egy fiatal tüzes szilvaorrú keszeg a tiltás ellenére, árral szemben, képes volt száz folyami kilométert úszni, csak azért, hogy szerelmével, egy menyhallal együtt szökhessen. A csonka családoknál a kishalak kavarták fel legjobban a vizet, nem tudták, hogy most az apjukkal vagy az anyjukkal tartsanak. A legtöbb galibát a vegyes házasságokban élő halak okozták. Ezek nem néztek se mellékfolyót, se uszonyt, csakis párban tudták elképzelni a menekülést. Aztán megtörtént az, amitől az öreg harcsa legjobban félt, a halrajok nem várták be egymást, egyesek kis csapatokba verődve nekivágtak a mellékfolyóknak. Lett ám olyan káosz meg pánik, mint ide hat hét. A fuldoklásuktól szinte nyögött a folyó, s pár perc elteltével a haltetemek eltorlaszolták a mellékfolyói leágazásokat. Fehérlett a Tisza a felfordult halak hasától, s a halászok kis ladikjaikban zokogtak. De nemcsak a halászok zokogtak, hanem egész Kandicsfalva, a Muskotály-kert elvadult gyümölcsfái, Csonkamalándok százéves füzei, a Sumadinka-erdő összes tölgye és madara, a Rohodi aprós ébredő siklói, a Kis irtás őzei éppúgy, mint Mátyusék két szerelmes malackája. Évekkel később egy asszonyszőtte zsáknyi Tiszába lapátolt sóhaj után, egyik halászfeleség azt találta mondani, hogy ő a ciánozás hónapjában a saját könnyeivel áztatta be az ura ruháit. Jó vicc, mondta Izaura a Cápa kettőben, jó vicc, honnan a fenéből lett volna annyi könnye? Mért?, felelte Rumcájsz, nem mindenkinek gyűlik úgy fel a heti szennyese, mint neked.
     Tisza asszony nyár elejére gyógyult fel. A mellékfolyókba menekült halak lassacskán visszamerészkedtek, az öreg harcsa is megtalálta a fészkét, és csodák csodája, Mari mobiltelefonját sem rágta meg az idő vasfoga, kijelzőjével az iszapba fúródva várta haza új gazdáját. És az új gazda jött, de alig pihente ki a mentési munkálatok fáradalmait, egy újabb feladatot varrt nyakába a Tisza, értesítse a környéken élő harcsákat, hogy a hétvégi horgászversenyen kuttyogatás is lesz. Ne dőljenek be a szépen szóló fáknak, a pengő szerszámoknak, az elloccsantásoknak. Az egész egy nagy színjáték, hogy őket nászra ingerelje. Nincsenek ott semmiféle tűzrőlpattant harcsalányok, csak úszós, ólmos botok, melyek zsinórjáról kagylóbeles csalik lógnak a mélybe. Tehát ha jót akarnak maguknak, gyakorolják az önmegtartóztatást.

Elhangzott a QWERT Egyesület Bizalom tematikus estjén, 2013. január 29-én, a Nyitott Műhelyben.
Halász Margit Éneklő folyó c. regénye a Geopen Kiadó gondozásában jelent meg.

A szerzőről bővebben itt:
https://www.facebook.com/halaszmargit    és itt:   www.halaszmargit.hu


2013. január 30.

BIZALOM tematikus est

Szeretettel várunk minden érdeklődőt következő programunkon! 
A helyszín ismét a Nyitott Műhely (Ráth György u.4.), 19:00-kor kezdünk.


2013. január 17.

Kozág Ignác Tibor: Kinyitó beszéd


Szabó Enikő Csenge és Kothencz Attila munkái a világ talán jobb és szebb arcát mutatja  felénk azzal, hogy lehet együtt élni, dolgozni és kiállítani, miközben csak együtt élni, csak együtt dolgozni és együtt is kiállítani önmagában nagy kihívás lenne bármelyikünk számára. Kulcsokat adnak önmagukhoz, hogy beleshessünk kettőjük fátylai, kendői és elrejtő takarói alá, amibe mindenki csavarja másikát a  kapcsolatban.
E kötelék örök témái a könyvnek, filmnek vagy fotónak egyaránt. Mindannyian egyedien és annyira különféleképp látjuk a világot, ahány szem és szemszín létezik, ahányféleképp tükröződünk a világra mi magunk is. Ebből a tükörből és belső szemből felépülő világból látunk ma mi is valamit, kedves vendégek, ha belépnek velünk, a belső terembe, és megteszik velünk azokat a belső lépéseket, amivel bejuthatunk talán a függönyön túlra is. És azokba pillanatokba is –itt tudatosan nem használom titok szót,- ahova nem tekinthetünk be létezésük közben, csak akkor, amikor már elmúltak vagy kihunytak. Legtöbbször akkor, amikor elmúlásukat a kibeszéléssel adja fel az egyik fél vagy mindkettő. 
Élő és nagyon is érzékeny pillanatokat láthatunk mindjárt a QWERTmozi galériában. Nagyon szimpatikus és bátor tettet visz véghez Csenge és Attila ezzel az önvallomásal, számomra fontos pillanat erről ennyi embernek beszélni. Sőt, belegondolni abba, hogy együtt mutatkoznak be, MA, itt Budapesten, ők ketten nekünk, és célzottan megmutatnak valamit magukból, kiadják azt, amit létrehoztak együtt és egymás segítségével egymásból kiemelve. Hiszem, hogy ez a művészet célja, ez a kiemelés, ami által több maradhat ott, ahonnan a többet kiemeltük, nagyobb tér maradhat, ha megmutatjuk önmagunkat, de ezt kevesen merik megtenni is. Ezért olyan izgalmas minden ilyen kísérlet. 
Kihoztak valamit a másikból.
Megismétlem ezt gyönyörű magyar mondatot: kihoztak valamit a másikból, úgy, hogy közben önmagukat adták még jobban.  Pillanatokat és gesztusokat láthatunk ezeken a képeken, amelyeket eddig más nem, vagy amit csak elvileg a másiknak mutatunk meg, és azt is csak esténként. Ilyenkor azt  hihetjük –bár szerintem TÉVESEN-, hogy amiben ketten vagyunk, az értékesebb, s épp a többiek kizárásával lehetünk jobbak. Ezért is érezhetjük magunkat olyan sokszor magányosnak ezen a világon. A sokszor ilyen, közönyös álarcokon, maszkokon át vezet minket a két fotós finoman úgy, hogy az ő maszkjuk a miénk is lehet kissé: önmagunkra ismerhetünk ilyenkor, ha akarunk, felismerhetjük a tükröződésben azt , hogy mennyire kicsi a különbség ember és ember közt, álom és álom közt. 
Játékosan és izgalmasan feloldják térben és az Új időben azt, amit kevesen merünk feltárni a kapcsolatukról, mert a figyelmes néző rengeteget megtudhat, kiolvashat a képekből, akár egy jóslatból. 
Ezzel a feltárással önmagukért is sokat tettek, elszámoltak, beszámolnak és referálnak úgy, hogy egymással is teszik, nemcsak magukban! Jóslatuk pedig egy szebb jövő felé mutat, amin rengeteget lehet még igazítani, állítani, de a kép, az maga a csoda. 
Hisz az elmúlt öt évről, életük legjobb öt évéről mesélnek ezek a képekben, amiben mindenki csak egyszer lehet: egyszer élhető meg, egyszer lehet húszévesen öt évet együtt élni! Nagy adomány ez!
Tudjuk ezt páran mi, harmincasok vagy még-többesek, hogy legjobb öt év az  is, ha épp nem azt hisszük egyes pillanatokban róla! Azt az ajtót tehát, amit rám bíztak, hogy nyissam fel, a hagyományokhoz méltón e díszes beszéddel megnyitom.

 Elhangzott Szabó Enikő Csenge és Kothencz Attila Öt év c. fotókiállításának megnyitóján,  a QWERTmozi Galériában, 2012. december 7-én..