Mészöly Ági: Nyerd meg, játszd el!
Tanítok.
Most éppen kamaszt székről felállni.
Istent
játszani munkaköri kötelesség. Már, ha jól akarom csinálni. Mindegy, hogy
nevezetes szorzatokról van szó, ábécéről vagy középkori francia líráról.
Hátraszaltóról táncosoknak, önálló, segédeszköz nélküli felállásról
mozgáskorlátozottnak. Tökmindegy,
tényleg.
A feladat
egyszerű. Kábé mintha rundel-flikk, nekem. Berki Krisztiánhoz képest mind
mozgássérültek vagyunk. Volt már, hogy sikerült neki. Legutóbb, mikor gólt lőtt
a Barca. Felpattant a kanapéról és tapsolt. Míg észre nem vette magát. Akkor
elesett.
A tudás bennük
van. Elfeledve, elásva, esetenként jó mélyre, mondjuk. Kollektív tudattalan,
vagy mittudomén. De lehet, hogy nincs bennük, a fejükbe kell rakni, tölteni
tölcsérrel. Tanítás közben felszínre hozunk vagy beplántálunk, agy-, és
léleksebészet.
Ha elesel, elkaplak, mondom neki. Leharcolt
slágerszöveg, momentán szó szerint. Napok óta ülünk így. Látszólag felállni
tanulunk, valójában elvárom tőle az alig-lehetségeset: írja felül tizenkét éve
minden tapasztalatát, higgye el nekem, hogy a parézis ellenére képes megállni a
saját lábán. De legalábbis bízzon benne, hogy ha elesik, elkapom.
Tanító, edző,
konduktor, mentor. Szinonim a mesterrel. Volt, egykoron, ha egyáltalán. A
tanítvány bizalma feltétlen a mester felé, cserébe a mester hozzásegíti a
tanítványt a tudáshoz. Ugyan, hol van ez már, a káli-jugában élünk! Ha tanítani
akarsz, küzdj meg érte, tisztelet nem jár, bizalom még úgy sem. Nyerd meg, ha
tudod.
Minden eddigi tapasztalata azt harsogja,
hogy ő képtelen erre. Az én összes eddigi tapasztalatom azt mantrázza, hogy meg
tudja csinálni. A koordinációja, az izmai készen állnak. Benne van, csak ki
kell hozni belőle. Ha elhiszi, ha akarja, ha bízik magában. Meg bennem, hogy
elkapom, ha esni készül.
Felszínre
hozás vagy beplántálás, bizalom nélkül veszettül nehéz. Ezerfele megy akkor az
energia szanaszét, félelemre, manipulációra, csakazértisre. Nem hatékony ma az
iskola, mondják, semmi sem az, de az iskola főleg nem, már hogy lenne az, mikor
a wikipédia, a szülő, a tankörzeti felügyelő, mindenki mindent jobban tud. Hogy
legyen így a tanítónéni isten, akinek feltétlenül elhiszi a hétéves, hogy az
írott i az ferdénfel-egyenesenle-kerekítem-rájapont? Hogy legyen isten az edző,
ha minden apuka jobb taktikát tud a hétvégi meccsre?
Apró vicikvackokkal kezdem. Nem kérdezem
meg, kér-e kecsöpöt, utálja úgyis. Linkin Parkot fütyörészek, tegnap tanultam a
tube-ról, haha, észrevettem a matricát a táskáján. Megígérem és nem felejtem el
azt a cikket Messiről. És dög feladatok nap mint nap, alig tudja megcsinálni.
Hogy egy cseppet segítenem kelljen. Épp, amikor majdnem befuccsol, leheletnyit,
félkézzel megtolom. Mint Valmont a
VV-ből, behálózom, kegyetlenül és tudatosan.
A jó hír az,
hogy a bizalom megszerezhető. Nem adják ingyen, kell hozzá ez meg az,
hitelesség, elkötelezettség, biztos szakmai tudás. Némi önbizalom, hogy hinné
el az az átkozott kölök, hogy ferdén fel, meg egyenesen le, ha én nem érzem
kisistennek magam?
Hetekig tart a macska-egér játék. Aztán
sikerül. Pedig nem lett erősebb, nem jobb a koordinációja, nem enyhébb az
izomtónus. A Linkin Park tehet róla, Messi, meg a félvállról odavetett, apró
segítségek. Végre elhitte, hogy tényleg elkapom. Ezután már semmi volt talpra
tenni a lábát, nyújtani a térd és csípőizületet. Megállni egyenesen, és nem
elesni. Sokkal könnyebb nem-elesni, ha bízunk abban, hogy valaki megfog minket.
Minden
megtanult betű, mozgáselem, definíció és megoldási menet a bizalom győzelme.
De. Van rossz hír is, hogy ne örüljön annyira a tanító. Edző, egyetemi
algebratanár, gépjárművezetés-oktató, tárgy és életkor irreleváns. A rossz hír
akkor érkezik, amikor a legelégedettebbek vagyunk magunkkal. Tanári asztalra
pakolt lábakkal javítjuk a dolgozatokat, anyósülésen bicskával kanyarítunk egy
jókora szeletet a házikenyérből. A felismerés belénk hasít, mint victorinox a
ropogós serclibe.
Megtanult felállni, a saját lábára. Benne
volt, nekem csak elhitte, hogy meg tudja csinálni. Csakhogy, mindig itt van valami nyavalyás
csakhogy. Senki mással nem hajlandó gyakorolni ezt a nagyszerű új képességet.
Készségesen megmutatja bárkinek, ha ott vagyok, de ha nem, szó sem lehet
egyedül-állásról. Bennem bízik önmaga
helyett.
A bizalom,
amit megszereztünk, kerékkötőnkké válhat. Válik, nem kevésszer. A feltétlen
hit, ami hozzásegít az új képességek megszerzéséhez, abban a pillanatban
akadály lesz, amikor ezeket a képességeket használni kellene. Önállóan,
újszerűen. Kreatívan, kompetensen.
A kurzusnak nemsokára vége. Sikeresek
voltunk, elértük a céljainkat, sőt. Le lehet fényképezni, beragasztani az
aktába mellékletnek. Büszkének kellene lennem, de csak fanyalgok. Ebédnél
rányomok a pizzájára fél tubus kecsöpöt.
A bizalom
felépítése volt a lézeres agysebészet, kiszámított, megtervezett és bitang,
elvesztése legyen határozott és hatékony, mint egy életmentő beavatkozás. Minél
kevesebb esélyt a tanítványnak, hogy sikereit a mester eredményének tekintse.
Minél kevesebb időt a mesternek, hogy önnön nagyszerűségének fényében
sütkérezzen. A megszerzett bizalmat el kell játszani, nagyvonalúan és léhán,
mint dzsentri az utolsó vidéki birtokot.
Másnap nem magyarázom el hatvanadszor, hogy
nélkülem is meg tudja csinálni. Ott vagyok mellette, ő talpra teszi a lábát és
nekikészül, nem figyelek rá. Azaz. A legkisebb megingásra kapnék utána, de
megingásról szó nincs, ügyesen emelkedik fel. Szórakozottan elcammogok arrébb,
a perifériás látásom kétszázhetven fok. Meg sem rezzen, észre sem vette, hogy
nem vagyok ott, hogy elkapjam, ha elesik.
Nehéz ez,
lemondani a bizalomról, a sikerről meg a mesterszerepről. De ez ilyen paradox
történet, akkor csinálod jól, ha megszerzed, aztán lemondasz róla. Eljátszod,
elherdálod, méltatlannak bizonyulsz rá. A tanítvány megretten egy pillanatra,
de ha hitelesen játszod el a bizalmát, túllép rajtad, sőt. Tanító vagy, istent
játszani munkaköri kötelesség, istennek hinni magad hiba.
Álldogálunk egyedül, szólok rá pár másodperc
múlva, és ha pofára esel, hogy a bánatban kaplak el, hátul nincs szemem.
Dohogok, morgok, kamaszreakcióra apellálok. Ő visszaül a székre és
felháborodottan válaszol, most mi van, azt hiszed, hogy nélküled már meg sem
merem próbálni?
Elhangzott a QWERT Egyesület Bizalom tematikus estjén, 2013. január 29-én, a Nyitott Műhelyben.
A szerzőről:
Mészöly Ági. Ír, olvas, nevel. A sorrend változhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése